#Recep Tayyip Erdogan


Rengetegen éltették Erdogant
 

Rengetegen éltették Erdogant

Több mint tizenötezer híve éltette Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt pénteken a török konzervatívok fellegvárának számító Kayseri városában.

MTI MTI

Orbánék kiállnak a török kormány mellett
 

Orbánék kiállnak a török kormány mellett

A magyar kormány bízik a török demokrácia erejében, és támogatja az ankarai vezetést a belpolitikai fejleményeket illetően - mondta el szerdán az MTI-nek telefonon a Törökországban tárgyaló Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

MTI MTI

Tüntetőkre támadtak és pártirodát rohantak meg Erdogan hívei
 

Tüntetőkre támadtak és pártirodát rohantak meg Erdogan hívei

Az iszlám konzervatív török kormány hívei vasárnap Isztambulban kormányellenes tüntetőkre támadtak és megrohanták az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) egy kerületi irodáját is - jelentette a török média. Ez volt az első ilyen támadás a Taksim térről indult kormányellenes tüntetések május végi kezdete óta.

MTI MTI

Százezres tüntetés a török kormányfő mellett
 

Százezres tüntetés a török kormányfő mellett

Több mint százezren - egyes források szerint több százezren - tüntettek Recep Tayyip Erdogan török kormányfő mellett vasárnap Isztambulban. A miniszterelnök továbbra is hajthatatlannak mutatkozott a kormányellenes tüntetőkkel szemben.

MTI MTI






Isztambuli tüntetések: Erdogan fenyegetőzik
 

Isztambuli tüntetések: Erdogan fenyegetőzik

Ismét fosztogatóknak és terroristáknak nevezte a török miniszterelnök vasárnap a kormánya ellen tüntetőket, és kijelentette, nem hagyja megfélemlíteni magát, illetve leszögezte azt is, hogy kormánya türelme "véges".

MTI MTI



 

"Nagyapáink rakizni is jártak"

Ezer feletti letartóztatottat, hasonló számú sérültet, állítólag két halottat eredményeztek eddig a múlt pénteken elkezdődött törökországi zavargások. Az egyik isztambuli közpark védelméért indult demonstráció mára kormányellenes tüntetéssorozatba csapott át, a világi berendezkedés híveinek elegük lett az iszlamizáló török kormányból. Könnygáz, paprikaspray és rendőri brutalitás a demokrácia közel-keleti mintapéldájának tartott Törökországban.

Nagy Gergő Nagy Gergő


Az elégedetlenség nyara következik Törökországban?
 

Az elégedetlenség nyara következik Törökországban?

Könnygázzal és vízágyúkkal lépett fel az Isztambul központjában tüntetők ellen a török rendőrség pénteken. A tömeg és a kiérkező rendőrök közötti összecsapásokban többen megsebesültek. Egy palesztin származású török nő kritikus állapotban került kórházba. Az orvosok szerint a könnygáz bevetése miatt több százan légzési nehézségekkel küszködtek.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Törökország kártérítést akar Tel Avivtól
 

Törökország kártérítést akar Tel Avivtól

A Mavi Marmara török hajó elleni kommandósakció miatti izraeli bocsánatkérésen kívül van más feltétele is a török-izraeli viszony rendezésének - közölte vasárnap a török kormányfő. Recep Tayyip Erdogan szerint Izrael fizessen kártérítést az áldozatok családjának és számolja fel a Gázai övezet blokádját.

MTI MTI


Mursziékat bírálta a jordán király, de utólag visszakozott
 

Mursziékat bírálta a jordán király, de utólag visszakozott

Hevesen bírálta a közel-keleti vezetőket egy interjúban II. Abdalláh jordániai király. Mohamed Murszi egyiptomi elnök csak felszínesen látja az izraeli-palesztin konfliktust, Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pedig "autóbuszos utazásnak" tekinti a demokráciát - mondta az uralkodó a The Atlantic amerikai folyóirat.

MTI MTI